Emlékeznek még rá a kedves olvasók? Pár éve még azon folyt a versengés, hogy kinek a telefonja fér el kisebb helyen. Minél kisebb, annál praktikusabb. A ”téglafonokat” kezdetben leváltották a vékonyabb, könnyebb szerkezetek, majd az antennák kerültek a telefon belsejébe – ezzel is helyet spórolva. Ezután kezdődött meg a harc, a minél „több soros” kijelzők között. Ezt követte a minél több színből álló kijelzők versengése. Miután az érintőképernyőt is becsempészték a köztudatba, hirtelen megszűntek a billentyűk és mini laposképernyők lepték el a piacot. Miután a piac így is telítődött, elkezdték a telefonok méretét növelni. Így a korábban „a minél kisebb a menő”-t felváltotta a „minél nagyobb az ász” tudat.

1017665_590276037707369_673225383_n.jpg

A telefonok lassan már el sem fértek a farmer zsebben és ha el is fértek volna, akkor sem tároltuk volna ott, hiszen képernyőjük egy rosszul sikerült székre üléssel azonnal elrepedt és mehetett több 100 euró a kukába. A mai felhozatalok már inkább presztízs kérdésről szólnak mintsem a funkcionalitásról vagy praktikusságról. Az Apple ugyanis egy sikersorozattal tette zombivá a telefon felhasználók egy elég népszerű táborát. Az Apple már digitális vallásá nőtte ki magát és fanatikusai foggal-körömmel küzdenek, hogy minél előbb szerezzék meg az orruk alá tuszkolt legújabb verzióit a gyártónak. Az Apple IPhone szériája világsiker. Szoftverük és képernyő nagyságukat minimálisan módosító, de a pénztárcákat igencsak megcsapoló termékek ugyanarra jók, mint az árkategóriában tízszeresen alattuk járó más Android operációs rendszerrel rendelkező telefonok. Bár ebben a szériában is megvannak a prémium árkategóriás favoritok. A Samsung is beszállt a „menő” telefonok párbajába így máris megvan az Apple kihívója.

Branston paradicsom-paprika szósz.jpg

A sok techno-zombi pedig egymást szapulva vásárolja meg a konkurens gyártó porfogó termékeit. Hogy miért gondolom így? Mert elképzelhetetlen számomra, hogy fél év elteltével újabb telefonra legyen szüksége valakinek 700 Eurós áron úgy, hogy a réginek semmi baja és teljesítményében, tudásában egyáltalán (vagy teljesen minimálisan) térjen el az új modelltől. Ennyi pénze van mindenkinek? Ennyire nagy lenne a jólét? Ezért kocsit lehet már venni (jó azért nem egy Ferrarit a szalonból) de nem hiszem, hogy gyerekeink zsebeit ekkora összegű ajándékokkal kellene megtömnünk. A karácsonyi vásárok, kiárusítások kedvencei az új technológiai eszközök, köztük most az okos telefonok és a tabletek a legmenőbbek.

1466223_561840413884265_2110785094_n.jpg

Ez utóbbival szintén nem vagyok kibékülve. Egy okostelefonból kinövő de laptoptól kisebb, egy oldalas óriás lap ami kb semmire nem jó de lehet vele flancolni és wifi-vel rendelkező kávézókban is garantálja, hogy ne azokkal társalogjunk akikkel együtt vagyunk, hanem Facebook-on osztogassunk meg kiskutyás képeket vagy hogy elmondjuk milyen jó a buli ahol éppen vagyunk. Persze, a buli akkor a legjobb mikor egy sarokba behúzódva okostelefont nyomkodsz vagy Angry Birds-szel játszol magadban a legújabb tableteden. A Facebook generáció sajnos hozzászokott, hogy ha szórakozni mennek egy társasággal, akkor az azt jelenti, hogy körbeülik az asztalt és egymáshoz sem szólva nyomogatják érintő képernyős kütyüjeiket.

mobile-phone-zombies_1.jpg

Szomorú látvány. Itt Szegeden én sajnos minden nap szembesülök ezzel a problémával. Az utcán, a buszon vagy akár a boltban bevásárlás közben is jobb esetben a fülekre tapasztott óriás készülékek, rosszabb esetben valamilyen alkalmazást vagy Facebook oldalt böngészve merülnek el a tömegben és vállnak passzív – sokszor akadályozó – részévé a társadalomnak.

946063_561219837279656_302820166_n.jpg

Próbálkoztam én is megbarátkozni ezekkel a modern készülékekkel. Vettem is okostelefont amin wifi, gps, alkalmazások meg mindenféle van, mégis rá kellett jönnöm, hogy az életben mindössze arra jó, hogy minél jobban egy külön kis világba merüljek, kizárva a való világot. Nem lehet úgy élni, hogy a barátokkal csak Facebookon tartjuk a kapcsolatot, a szórakozást csak vicces weboldalak és különböző játékok teszik ki. Talán azok számára megoldás, akik sokat utaznak és unatkoznak egyedül (például vonaton stb.) és egy digitális könyvet olvasnának rajta, vagy utalom űzőnek játszanak egy kicsit rajta, de nem lehet egy telefon az életünk egyedüli eszköze, amivel tartjuk a kapcsolatot a külvilággal!

iphone5-ára.jpg

next-m.jpg

Ezért döntöttem úgy, hogy visszaváltok a hagyományos, zsebben elférő, valódi billentyűzettel rendelkező kis buta telefonra. Hónapok óta boldogan használom és nem érzem hiányát a legújabb alkalmazásoknak, Facebooknak vagy más extra modern funkcióknak. Szabadabb vagyok és több időm van a valós, valódi életben részt venni.

Schobert Norbert mint fitnesz celeb és nagy megmondó Facebook szájhős, ismét megvillantotta IQ szintjét egy alpári hozzászólásban, melyet saját Facebook oldalán tett közzé. Ezúttal dühkitörése tárgya az a fiatalember volt, akit felbosszantott az a tény, hogy a legtöbb szórakozóhelyen neki mint fiúnak fizetnie kell, a lányok viszont ingyen mehetnek be. Hős Norbertünk, mint ahogy azt már megszokhattuk tőle, minden média hírre megmondja a frankót és foggal-körömmel - egy 12 éves kamasz fiú szintjén - szállt szembe a nőket ily módon megalázó fiúval. Bejegyzésében odáig ment, hogy a következő feltételezéseket írta: "kézcsók járjon a hozzád hasonló hímszerű egyedeknek is? A fajtád miatt sok Nő melózik, miközben az ilyenek otthon tévéznek... " majd szokás szerint egy kis önmarketinggel fejezte be a hegyi beszédét: "Aki Nő és egyetért, az megosztás és lájk! Köszönöm! Norbi"

Egyébként megjegyezném, hogy én a fiúnak adok igazat. Játszunk el a gondolattal egy pillanatra és kicsit fordítsuk meg a helyzetet. Most nézzük meg mit szólnának a női egyenlőséget és női jogokat követelő szervezetek a következő szituációhoz: Tegyük fel a szórakozóhely akciója a következőképpen hangozna: "Minden NŐNEK 1000 Ft a belépő, a FÉRFIAK ingyen jöhetnek be!" Akkor hirtelen mi történne a nagy egyenjogúsággal? Lázadás törne ki a nők hátrányos megkülönböztetése végett, de ha egy férfi megelégeli, hogy őt kezelik hátrányosan egy helyzetben akkor a fél ország ellene fordul és az ilyen médiafigyelmet intravénásan magukba tolók mint Norbika, nagyon megmondják a frankót, hogy minél több követőre tegyenek szert.

A több mint 811.000 (!) rajongóval rendelkező kis kakas, a lájkvadász bejegyzése után még hozzászólásban szánalmas módon a következőket tette hozzá mondanivalójához: "Ez egy kicsinyes, rosszindulatú szarházi, aki a fényre vágyik..."

ddd.jpg
Ez kérem szépen Magyarország sztárja? Ez az "ugri-bugri celeb jancsi" lenne a mai ifjak példaképe? A nők bálványa? Több ezer lájkot kapott és majdnem ezer megosztást, csak azért mert pár sor erejéig, a helyzetet teljesen félre magyarázva, mint egy óvodás, spekulációkba bocsátkozva igéket szórt a virtuális birkáinak!?

Ahogyan neki jogában áll teljes néven nevezni és félremagyarázni egy helyzetet - amiből lehet ő még nem értett meg igazán semmit, de jó apropót látott pár ezer lájk és megosztás gyűjtésére, hogy Update termékeit reklámozhassa, úgy én is ezt fogom most tenni ebben a blogban, azokra a publikációkra alapozva, amiket az interneten szabad forrásból összegyűjtöttem. Akárcsak az ő teljesen publikus üzenőfala, úgy a pletyka újságok és celeb magazinok is közzétették ilyen-olyan ballépéseit.

Mert hát Schobert Norbert barátunk sem olyan szent mint ahogyan azt állítja.
Nem is olyan régen a következőket írta a kiskegyed.hu:

"...amikor rájött, hogy nagyon sok figyelmet igényel a baba... nem igazán tudott jó apa lenni... a második gyermeknek, Norbikának is nagyon örült, de közben ezt a fajta kötöttséget, terhet sem tudta elviselni. Amikor aztán kiderült a szívbetegsége, lázadás tört elő belőle. Úgy érezte, szüksége van szabadságra, még élnie kell."

Igen, a sokak által tisztelt és nagyra becsült Schobert Norbi, nem bírta a diétáját és annak ellenére, hogy felesége két gyermeket szült neki, ő inkább más husikába mártotta az Update kolbászkáját. Rékát megunva, egy jó kis indokkal a tarsolyában, nyugodtan csalhatta meg feleségét, aki közben két gyereküket próbálta nevelni. Persze Rékuci megértőnek bizonyult, hiszen férjecskéje sok pénzt hoz a házhoz, így a félrelépés megbocsájtásra talált.

"Vegyed meg a kazettámat, had építsek még egy házat!"

Norbertnek azonban semmi sem elég, üzenőfalán minden külföldi céget ócsárol, szó szerint leszarozza őket és saját malmára próbálja hajtani a vizet. A luxushoz igencsak hozzá lehet szokni és felháborodik szegényke akkor is amikor az Update termékeit drágának találják a rajongói. Ekkor Nutellát és Milkát emleget, hogy bezzeg azok a szarok milyen drágák és még károsak is...

dfsdf.jpg

Persze más blognak sem mertek félni nekimenni, ha úgy érezték igazságtalanságokat állítanak termékeikről és hozzáállásukról. Talán ezen írás sem tetszene nekik ha olvasnák, de hát semmi hazugságot nem írok, minden hivatalos forrásból származik. Viszont egy másik ügyével kapcsolatban is kiderültek érdekességek, ugyanis nem szeret tárgyalásokra járni, idézéseken megjelenni sem. Ezt egy Facebook tag tette szóvá, ám választ így sem kapott a milliomos kaja-királytól.

dfsdf.png
Bár ezen a tárgyaláson nem akart részt venni, voltak a fenti ügytől nagyobb ballépései is az úriembernek. Ugyanis elfelejtette, hogy fizetni illik, ha más szerzeményét felhasználja. Főleg úgy, hogy az pénzszerzés céljából teszi meg. Teljesen "véletlenül" ugyanis elfelejtette a jogdíjakat megfizetni a tornász műsoros előadásai közben szóló dalok után a kiadóknak és az előadóknak. Ez még úgy is súlyos hiba lenne, ha csak nagy számú tömeg előtt adja elő, de ezeket értékesíti is DVD-n. Így írhatott tehát cikket a blikk arról, hogyan fenyegeti börtön Norbit! Talán más is megérti milyen nagy gond, ha 400 millió forinttal tartozunk valakinek...

Mindenesetre ő ezeket nem veszi fel, továbbra is él vidáman, promotálja - még szívműtétjével - is a kajáit és DVD-it, káromkodik, vádaskodik és szemtelen hangnemben kioszt mindenkit a Facebook oldalán (közszereplőhöz nem éppen méltó módon) de mégis nők százezrei rajonganak e primitív alakért. A következő videón megnézhetjük, hogy ez az elit házaspár milyen lekezelően jellemzi Magyarország legnagyobb fesztiválját és mint egy király és királynő kritizálják minden lehetséges részét és hülyézik le azokat akik ilyen helyre képesek elmenni.

Még a videó elején arra is panaszkodnak hogy milyen drága a 8.000 Ft-os belépő. Hát akkor képzeljék el azokat az embereket akik nem annyit keresnek mint ők és mégis rájuk erőltetik a fogyókúrásnak vélt táplálékukat. Pedig ha tudnák, hogy amit update menüként a szájukba nyomnak az nem biztos, hogy segít ám... Ugyanis pár éve a Gastroyalnál dolgoztam - ahol az update termékeket is készítették - és az én feladatom volt az ételek gépi csomagolása. Ha hiszitek ha nem, az Update menü különlegessége annyiból áll, hogy a készételekre más csomagolást kellett raknunk!

A végére szeretnék bemásolni néhány "rajongói" hozzászólást, melyet Norbi mester Update Facebook oldaláról mentettem le. Ezen hozzászólások, a kezdő sztorihoz íródtak és némi reményt nyújtanak, hogy mindig lesznek akik még átlátják a pénz és Facebook mániás nagyember valódi énjét:

dfasdfasdf.jpg

- gTe

A Global Slavery Index 2013 szerint Magyarország az előkelő 54. helyet szerezte meg a rabszolgatartó országok listáján. Így, bár nevetségesen hangzik - simán megelőzzük Mongóliát (109. hely), Líbiát (78. hely) vagy Szaúd-Arábiát (82. hely) is.

A Walk Free nevű nonprofit szervezet idén először készítette el a listát, és úgy definiálja a rabszolgaságot, hogy egy ember teljesen egy másik ember irányítása alatt áll, ezt az irányítást erőszakkal tartja fenn és az irányítás egyetlen célja a kizsákmányolás.

A jelentés egyik készítője, Kevin Bales, a brit Hull Egyetem professzora szerint a rabszolgaság lényege, hogy valaki nem hagyhatja ott a helyzetét, még egy rosszabb helyzet kedvéért sem, mert szó szerint nincs szabad akarata és mozgási lehetősége. Ez pedig Magyarországon 34.000 - 38.000 embert érintő tulajdonság.

E tanulmányt és statisztikai adatokat, fontosnak éreztem beilleszteni saját tapasztalataink megértése végett. Mindazonáltal úgy érzem ez magyarázatot adhat arra is, mi okozza ezt a felgyülemlett feszültséget és agressziót amit manapság az embereken látok. Egyszerűen kapkodnak, sietnek, stresszelnek, idegeskednek és a napok-hetek óta hömpölygő dühhullámaikat az első adandó alkalommal képesek levezetni - mint valami kisülésre váró kondenzátor. Így eshet hát meg, hogy kiabálunk ha lassan halad a sor, ha nem fogadja el az utolsó 5000-es bankjegyünket a pénztáros (vagy fordított helyzetben, ha a vásárlók mindegyike tízezressel akar fizetni de a főnökünk vagy műszakvezetőnk nem hajlandó időben apróra váltani a kasszát)... Egyszerűen morognunk kell, mert mindannyian úgy érezzük alá vagyunk rendelve valakinek, valakinek akinek nem szólhatunk be, aki felettünk áll és függünk tőle. Nem veszíthetjük el a munkánkat és akkor is dolgozunk, ha az egészségünk rámegy, ha kevés a fizetés, ha nem vagyunk megbecsülve. Egyszerűen szükség van a munkára mert azzal is éppen csak ki lehet húzni hónap végéig. Aztán rosszabb esetben aggódhatunk, vajon megkapjuk-e a fizetésünket. Sok munkáltatót nem foglalkoztat ám az, hogy éppen kölcsönt kell felvenned vagy barátaidat-szüleidet zaklatva egy kis "aprót" kunyerálni, mert bár a főnök nem érzi fontosnak, hogy neked fizessen, Téged bizony jól megbüntetnek ha nem fizetsz időben lakbért, rezsit vagy ne adj Isten hitel törlesztő részletet.

Szeretném megérteni azokat a munkáltatókat aki rabszolgaként kezelik az alkalmazottaikat, akik lenézik és kihasználják a munkaerőt akinek tulajdonképpen a bevételüket köszönhetik. Azon persze már nem is csodálkozunk, ha nem akarnak bejelenteni minket vagy nincs TB-nk, arra pedig már végképpen nem is számítunk, hogy - ha megéljük azt a kort - esetleg nyugdíjat is fogunk kapni. Ez senkit nem érdekel, egymás alá ígértük magunkat és ezt is magunknak "köszönhetjük". Hiszen ha mindenki egyöntetűen elutasítaná a megalázó bérért végzett megalázó munkát, amit legtöbbször embertelen körülmények között kell végezni, akkor egyszer csak elkezdenék becsülni a munkást. Egyre jobb bért kínálna mindenki, csak hogy legyen valaki, aki hozzájuk megy és majd odafigyelnének az óhajaira vagy a minimális igényeikre és végül ráeszmélnének, hogy a dolgozó hűségesen, lelkesen, jókedvűen és sokszorta produktívabban végzi a munkáját mint azelőtt. Ehelyett meg kell elégednünk a fűtés-hűtés és szabadnapok nélküli 10-16 órát egyhuzamban lehúzni kényszerülő végeláthatatlan műszakokkal, melyeket néha a kötelezően előírt szabadnapok sem váltanak fel. Mutyizni mindig lehet. Ahol lehet spóroljunk! Ezt pedig más emberek kárára lehet legtöbbször megtenni. Akár ügyfél (vagy vendég) akár dolgozó az illető. A dolgozót meg csak fenyítsük be, ahogy csak lehet. Kiabáljunk vele, fogjunk rá minden gondot és ha úgy adódna az alkalom: minden ráerőltetett kiesést jól vonjuk is le a béréből.

Húzzuk csak le róla az utolsó bőrt is!

Miután feladtad újságkihordós karrieredet - amely akár 13 Ft-ot is fizetett egy-egy kihordott anyagért - miközben a térdig érő hóban bejártad a fél várost 1-1 újságért, rá kellett jönnöd, hogy az innen remélt fizetésedet sajnos soha az életben nem fogod látni. Így álláskeresésre adod a fejed. Sajnos közben ráeszmélsz, kiábrándító a helyzet és a fentiek mindegyikével szembesülnöd kell. Sok-sok kiküldött önéletrajz után tapsolsz és pezsgőt bontasz ha valahova behívnak interjúra. Kötelességednek érzed megbocsájtani ha fél napot elb#szol miattuk - hiszen neked mindig rá kell érned az ő kedvükért. Sok órás várakozásod aztán hiábavalónak bizonyul mert elhessegetnek, azzal az indokkal, hogy tévedésből hívtak be és várakoztattak ennyi ideig. Így sok elpazarolt óra után egy másik helyre igyekszel, hogy beadd az önéletrajzod. Ám itt a főnök éppen nincs benn (a megbeszélt időpontban) de a többi dolgozó megkér várd meg. Még vársz illően fogyasztasz az általuk forgalmazott termékekből és hűségesen vársz, még nem 45 perc múlva megérkezik az idős nénike, aki a cukrászdát irányítja. Nagy nehezen sikerül átadod az önéletrajzod, ám ő visszaadja hogy most éppen más szakmából keresnek felvételre embert. Te bevallod, hogy neked pont olyan szakmád van (ami az önéletrajzodon is szerepel, akárcsak a szakmában eltöltött több éves munkatapasztalatod, de ő rá sem néz). Ekkor - mint a pofára osztályozó tanár - hirtelen azt mondja az állás be van töltve, menj innen. Mivel a csodálkozástól szólni sem tudsz, csak simán  kifizeted a nála fogyasztott süteményeket, ha már egy percet sem képes rád szánni. Közben egy konkurens állásra jelentkező is megérkezik, akivel szépen leül egy asztalhoz, hogy átnézze az önéletrajzát és elbeszélgessenek. Morgolódásodat magadban tartva távozol és még elcsíped, hogy az illető "háztartásbeli", szakmával nem rendelkezik. Diszkriminációdat nem vághatod senki fejéhez, így szépen lassan hazasétálsz. Persze nem adod fel és végre esélyed adódik egy próbanapra menni valahova. Bár az ígért 4 óra helyett 10-et dolgoztatnak le veled kemény fizikai munkával és végül itt sem fizetnek ki. Nem baj, jön majd más ajánlat. Végre, újra csörög a telefon, bájos férfi kínálja fel anyagi támogatását - sokadszorra - némi erotikus munkáért cserébe. Ezt most inkább passzolod és jön egy újabb "visszautasíthatatlan ajánlat": napi 5000 Ft-ot is kereshetsz pultosként, ami egy kis utána számolással kiderül; nem is olyan jó fizetés a napi 17 (!) igen, napi tizenhét óra munkáért cserébe. Nem mellesleg ez a sarki büfé a város másik felében található, ahol a hosszú műszak után esélytelen már tömegközlekedéssel hazaérni, hiszen akkor már nem jár semmi. Másnap reggel pedig hajnalban igyekezhetnél vissza mert ismét vár a 17 órás műszakod... De nyugi ezt csak heti 5-6 napot kellene csinálni, persze TB és bejelentés nélkül. Végül sajnálattal mondod le ezt a kimagasló fizetéssel kecsegtető, 294 Ft-os órabérű állást és maradsz ismét nullán. Később ismét ajánlatokat kapsz az erotikus pasitól aki nem akarja elfelejteni a telefonszámodat de még mindig inkább máshol próbálkozol. Aztán kikötsz végül egy helyen, ahol képesek lennének akár 4 órában is bejelenteni, de ezért el kell vállalni a heti 6 napban, napi 10-12 órázást, mert mégis mit gondolsz? Ha már egyszer bejelent az azért munkával is jár...

Hetek-hónapok után ismét marad a munkaügyi hivatal végeláthatatlan sorában való várakozás, hogy közöljék Veled: Neked nem jár segély, hiszen nem vagy kisebbségi és mivel a munkáltatód rajtad spórolt se TB se anyagi támogatásban nem részesülsz. Így munka nélkül maradva havi 6660 Ft-ot utalgatva az Egészségbiztosítási alapnak, otthon malmozhatsz és reménykedhetsz hogy korábbi munkáltatódnak megesik rajtad a szíve - onnan külföldről ahová a hivatalok elől menekült - és elutalja neked azt a másfél havi fizetést amit eddig még nem tudott sajnos összeszedni az a több száz ledolgozott munkaórád alatt még Te mindent megtettél érte és a vállalkozásáért.

Lassan feléled tartalékaidat és étel helyett is már csak az idegeidet eszed. Sajnos a korábban igaz barátnak vélt emberek sem adják meg amit kölcsönkértek, korábbi munkáltatóid sem amivel tartoznak. Ráeszmélsz, ismét kihasználtak mint már oly sokszor és sajnos nem tehetsz mást mint csalódsz ismét az emberekben, az emberiségben és felfogod: Te is csak egy vagy a 38.000-ből...

- gTe

Talán még kisebb városokban nem annyira jellemző de például Szegeden már szinte törvényszerű, hogy okos telefon, tablet PC vagy laptop nélkül nem megy az ember sehova. Sajnos a mai fiatalok nagy része igencsak hajlamos felvenni a nagy városok szokásait, így - ha eddig még nem is de - hamarosan ott is uralomra tör a XXI század valamely agymosó találmánya.

1236962_705182276162185_1492970915_n_1.jpg

Szegedi tapasztalataim alapján az emberi kommunikáció lassan már korlátozódik a digitális világra. Azt, hogy már szinte mindenki ott van valamilyen közösségi portálon (általában ez a Facebook) önmagában is lehangoló tény, ám ha tudnánk megfelelően használni annak funkcióit, akkor akár előnyünkre is válhatna. Sajnos az emberiség többsége megállt azon a szinten, hogy cuki állatkákat, közhelyes élet-bölcsességeket vagy más számára abszolút érdektelen dolgokat osztogasson meg. Arról a rétegről nem is beszélve, akik politikai hovatartozásukat és elfojtott agresszivitásukat élik ki ezeken az oldalakon. Mert ugye mindig van kit/mit szidni. Ők az örök elégedetlenek, aki minden tartalomba belekötnek, és mindig találnak alkalmat kedvenc csapatuk, pártjuk vagy vallásuk magasztalására vagy rosszabb esetben – és ez a jellemzőbb – minden más ócsárolására.

Annyian nem látják a lehetőségeket az internetben és a Facebookban… Ez nagyon szomorú. A hasznunkra válhatnának ezek a portálok és a különböző webes alkalmazások, de „mi” csak egoistaként nézeteink igazolására használjuk. Persze könnyű anonimitásba burkolva mindenkit kiosztani. Sok csoport van, ahol próbálják felnyitni az emberek szemét a körülöttünk zajló eseményekről, a sok manipulatív médiáról, a hatalmak árnyoldalairól ám ezt csak egy vékony réteg érti.

Saját tapasztalatból tudom – mivel van egy 50.000 fős rajongói facebook oldalam – hogy az értelmes gondolatok senkit nem érdekelnek. 1-2 lájkolás vagy pár ellenbeszólás és ennyi. Már ha valami poénosat teszünk is ki, mindig lesz aki azt sértőnek találja vagy nem érti, hogy ez egy vicc akarna lenni. Mintha visszafejlődne az emberiség… Talán ez azért van, mert túl nagy teret engedtünk a tudatunkat lassan átvevő, vagy legalábbis jó részét helyettesítő technológiai eszközöknek?

970015_567984419890275_993974383_n_1.jpg


Már nem kell gondolkodnunk! Könnyebb elhinni mindent, amit egy TV mond és egymással is arról beszélgetni mi történt egy olyan valóság show-ban, ami valójában csak egy szerep. Kényelmesebb úgy élni, hogy mások nyomorán nevetünk vagy jobb, ha a saját hiteleinket elfeledve inkább az újonnan született kis pandában gyönyörködünk. A média mindenre képes. Eltereli a figyelmet a valós problémákról. Aztán mikor az agyunk már kellőképpen ellazult és befogadó képessé válik, elénk tárnak valami jól hangzó újabb hitel konstrukciót, amivel meglévő hiteleinket kiválthatjuk… Szépen lassan pedig csúszunk lejjebb és lejjebb a lejtőn a technológiának és a manipulatív médiának köszönhetően.

A mai fiatalok nem veszik észre, hogy mi zajlik körülöttük. Az erotikát, a halált és az erőszakot szinte intravénásan fecskendezi beléjük Hollywood. Nekik pedig elég, ha szól a semmit mondó Mizu vagy valami tucc-tucc amire pár éve még nem mondtuk volna meg, hogy valaha ezt bárki is zenének fogja nevezni. Sajnos beléjük táplálják, hogy szükségük van neves cuccokra miközben hasonló tudású dolgokat töredék részért is beszerezhetnének.

Kényszeresen vágyunk az újabb verziókra minden eszköznél, holott régen a számomra csak „Gorenje” időszámításnak nevezett korszakban még életre szólóan (vagy legalábbis több 10 évre) vásároltunk hűtőt, mosógépet, telefont. Ma viszont tudatosan építenek bele a gépekbe maximum pár éves élettartamot, hiszen ha nem romolna el semmi, senki nem venne újat. Akkor pedig mi lenne a gazdasági fejlődés zászlaja mögött megbúvó kapitalizmus bástyáival?

Szomorú tény, hogy egy koncerten már nem az előadókat nézzük, hanem a mobilunkat vagy HD videót felvevő digitális fényképezőgépünket, amin felvesszük a koncertet, hogy híreskedhessünk azzal milyen jó is volt a buli. Vagy rosszabb esetben már akkor, valós időben osztogatjuk meg Facebook-on, hogy milyen jó most nekünk. Csak sajnos közben elfejtjük megélni a pillanatot. Az internet valószínűleg így is tele van már ilyen videóval, akkor miért nem engedjük meg magunknak, hogy tényleg élvezzünk egy előadást ahelyett, hogy ott is egy képernyőn keresztül szemlélnénk az eseményeket?

1011432_521432267925080_1643161606_n.jpg


Nemrég egy falatozóban ültem párommal és ha hiszitek ha nem, egy órán át képesek voltunk mobiltelefon és Facebook nélkül egymásra odafigyelve beszélgetni.

Eközben mellettünk hat fiatal fiú ült a másik asztalnál és mind a hatan a mobiljukba mélyedve - néha ugyan felkacagva de kb egymáshoz sem szólva - töltötték el ugyanezt az időt. Ezért kell vajon beülni valahova társasággal?

Egy másik asztalnál két lány üldögélt, egyik teázott a másik pedig laptopján Facebook-ozott az ingyen wi-fit kihasználva. Teljesen jó társaság lehetett. Láttuk, ahogy chat-el 2-3 másik személlyel, a barátnője pedig vele szemben ülve nézelődött érdemi társaság híján.

Mi pedig úgy éreztük, körülöttünk mindenki a saját kis digitális börtönébe zárva, zombiként ücsörög vagy sétál és fel sem tűnik nekik, hogy nem ez az az élet, amit az előző generációk nekünk szántak…

Ezt a rendhagyó cikket azért szerettem volna megosztani veletek, mert bár most is tartom magam ahhoz, hogy a fejlődés jó és az internet és a számítástechnikai vívmányok szükségesek, de ne essünk már át a ló túloldalára.

Nyissuk ki egy kicsit a szemünket, tanuljunk meg valóban élni és egymással törődve élvezni az igazi életet is!

- gTe

Pár napja történt velem ez az eset, amin talán már meg sem kellene lepődnöm - azok után amikkel itt találkozunk Szegeden. Éppen a Tarján Víztorony téren vártam a 19-es trolit mert a Kárász utcán volt dolgom. Mikor szépen beállt a troli a megállóba egy nénike leszólított, hogy "ez-e a troli"? Először nem is értettem mit akar kérdezni.. nem tudtam értelmezni a kérdését. Vissza kérdeztem, hogy mit is akar pontosan, de akkor is csak újra elismételte, ugyanezt a kérdést, hogy "Ez-e a troli?", én pedig mint egy becsületes mintapolgár felvilágosítottam, hogy "Igen, ez a troli". Ezt mondjuk nem teljesen értettem, hogy hogyan lehet összekeverni egy trolit (ami zöld és "csápjai" vannak) egy busszal (ami kék) esetleg egy villamossal (ami sárga és síneken közlekedik) és hát ezek egyike sem hasonlít túlzottan a másikra.

Mindenesetre szépen beültem a troli utolsó előtti, hátsó helyére és próbáltam lemenni alfába ahogyan azt minden utazásnál illő errefelé. Ez a nénike viszont csak nem akart békén hagyni, utánam jött és belekapaszkodva az előttem lévő szék támlájába, táskáját gondosan nekem ütögetve beállt pont mellém. A busz mindössze 20%-a lehetett foglalt, ő mégis pont oda tudott állni (nem is ülni, de hát ezt a néniktől már megszoktuk, hogy ha csak "pár" megállót mennek, inkább ácsorognak mintsem leüljenek).

Még ez sem lett volna olyan nagy katasztrófa ha nem lett volna szóf#sása és nem kezd el beszédbe elegyedni velem. Sajnos nem hatotta meg az a tipikus félrebámészkodós taktika, ő csak mondta és mondta a magáét. Néha a mögöttem ülő idős párhoz is szólt, de ők a következő megállón leszálltak így csak én maradtam neki csevegőtársként.

Szensavmentes_asvanyvizek_1274170201_1857[1].jpgA negyed órás utazás alatt megtudtam, hogy mennyire utálja a nyarat és hogy ő inkább az esős télért rajong. Elmondta, hogy ő is ugyanoda a Pennybe jár ahová én és még az első sarokig kiderült az is, hogy ugyanazt az olcsó, mentes ásványvizet fogyasszuk. Igen, nagy egymásra találás kezdete volt ez...

Mivel a második kanyarban kis híján az ölemben landolt, illedelmesen megkérdeztem, hogy nem akar-e leülni. Azt mondta, hogy rövid nadrágban van és fél, hogy még összeszed valamit az ülésekről és hogy én is jobban tenném ha máskor nem ülnék le rá. Egye-fene én azért kockáztattam és ülve maradtam.

Kissé lehordott, amiért nyáron is baseball sapkában vagyok. Szerinte befő a fejem alatta és nem tesz jót a fejbőrömnek. Bár ő olyanról is hallott, hogy van aki sapkában is alszik. Én azért megnyugtattam, hogy én azért nem szoktam ennyire túlzásba vinni.

Pár száz méteren belül már azt is megvitattuk, hogy ő milyen sokat költ dohányra és bár művészi öltöztetőként elég sok önkontrollal rendelkezik, erről még mindig nem tudott leszokni. Én elmeséltem neki, apukám hogyan rakta le egyik napról a másikra, annak ellenére, hogy ő nála sokkal nagyobb dohányos volt. Azt mondta, majd akkor ő is megpróbálja így.

Aztán a koromról esett szó és közben többször a vállamat megérintette (talán éppen emiatt is esett majdnem az ölembe, hiszen egyik kezében táska volt és a másikkal támaszkodott kivéve mikor engem fogdosott :)). Szerinte én olyan 16 évesnek nézek ki. Én félbüszkén azért elárultam neki, hogy már harminc vagyok. Ő erre megdicsért, hogy milyen jól tartom magam és aztán magát fényezve elárulta, hogy ő is már 58 (ha jól emlékszem) de nem is néz ki annyinak.

A végtelennek tűnő utunk során lelki terrort alkalmazva tovább faggatózott. Megtudta melyik utcában lakom, mi a szakmám és azt is, hogy már van autóm. Ezt dicséretesnek vélte, hogy ennyi idősen már rendelkezem saját közlekedési gépjárművel. Azért úgy titkon reménykedtem, hogy egy-egy téma végén ráun és abbahagyja, de sajnos nem így történt.

Már nem sok hiányzott a Széchenyi téri megállóig, ameddig én utaztam de még mindig kérdezősködött. Megtudta, hogy vajdasági vagyok és hogy barátnőm Tolna megyei illetve, hogy együtt élünk boldogságban. Azt mondta még korai a házasságra gondolni de látszik rajtam, hogy már kinőttem a fiatalos bulizós korszakból (bár az előbb még csak 16-nak nézett...).

Megtárgyaltuk azt is, hogy én nem iszom. Nem szeretem a sört, a bort, sőt a töményet sem. Esetleg az Ouzot.. Ő azért bevallotta, hogy megiszogat néhanapján ezt-azt és a kannás bort sem veti meg, csak megfájdul tőle a hasa. Talán aznap is megitta már az adagját és azért eredt meg ennyire a nyelve? Nem tudom.

Barátságos útitársam, a végcélomhoz közeledve szintén leszálláshoz készülődött. Elmondtam még csendesen magamban egy imát, hogy nehogy arra jöjjön amerre én igyekszek.

Szinte könnyes búcsút vettünk és még egy mondást is elmesélt, hogy ilyenkor mit szoktak mondani... hogy majd találkozunk ... (fogalmam nincs már milyen nevet mondott) sírjánál. Megköszönte a társaságomat és azt mondta örül annak hogy megismert (és gondolom annak is, hogy jó párszor letaperolta a vállamat).

Elköszöntünk és már nyílt is a troli ajtaja, de még annyi ideje éppen volt, hogy a nagy melegről ismét panaszkodjon egy sort, majd a végén közelebb hajoljon és csendben a fülembe súgja: "...pedig nincs is rajtam bugyi!". Ezután leszökkent a troliról és elbaktatott az ismeretlenbe (szerencsére pont a másik irányba) én pedig tovább haladtam a saját dolgomra és hatalmába kerített az a tipikus "What the f*ck" (ez meg mi a f#sz volt) érzés...

- gTe

05-21-12-mature-woman-smiling-close-up[1].jpg

Ma ismét megtapasztaltam amit már oly sokszor itt Szegeden... Lehet itt tél vagy nyár, vagy ősz vagy tavasz, mindig akad valaki a buszon vagy trolin aki bűzlik. De vajon mitől vagy miért jó ez? Ezzel akarnak helyet szerezni maguknak? Talán így lesz meg az az egy méteres intim szféra maguk körül amiben jól érzik magukat? Hát részemről oké, merthogy már megint a hányinger kerülgetett utazás közben az egyszer biztos...

39_0_1098_9256711ba50674f8708407dad544a8a5_708ea9_701[1].jpgTalán a büdösség több faját is megkülönböztethetjük a nagyvárosban...

Először is ott van a legjellemzőbb: az időseknek van az a tipikus áporodott, dohos bűzük, ezt nevezzük "öregszag"-nak. Talán túl lusták vagy betegek ahhoz, hogy fürödjenek így 40 fokos hőségben is vagy egyszerűen az orruk nem érzi már azt az orrfacsaró bűzt amit árasztanak. Idősen biztosan hozzászokik az orr vagy ahogy a hallás úgy a szaglás is megromlik. Azért egyszer kétszer feltűnhetne nekik, ha a tömegközlekedési eszközön nagy ívben kikerüli őket mindenki vagy ahogy ma velem is megtörtént szinte öklendeztem.. azt hinnénk, hogy az ablakon beszálló szellő segít, de nem. Az csak rásegít az egészre. Alig vártam már a leszálló helyet, hogy végre friss levegőhöz jussak. Talán ennek a szagnak ahhoz is köze lehet, hogy miért húznak bazi nagy savanyúságos hordóval teletömött kerekes kocsikat és fullra pakolt piaci kosarat amiből potyognak a zöldségek és gyümölcsök.. nem tudom... de ma majdnem összeesett mellettem a nénike aki kb 46 kg össztömegű piaci zsákmánnyal utazott és egyik kezében vagy 6 szatyor, lába között degesz kosár és egy kis kézzel kapaszkodott egy rúdban - gondolván, úgyis mindjárt leszáll, már csak 7-8 megálló. Pedig kivételesen most volt egy halom üres hely is, amit ki is használtam ha már a nénike nem akart leülni.

 

fogatlan1[1].jpg

A második jellemző bűzkategória az koránkelő amatőr alkoholista, vagy a munkában megfáradt és kocsmába azért betérő közmunkás. Ezek lágyan utazgatnak, a bukkanók ritmusára lóbálva fejüket és élvezve a virtuális körhintát amit a szédelgő fejük kreál. Nekik nem feltűnő, de úgy 2 percenként böffentenek egyet-egyet és az a töménytelen alkoholszag szerte oszlik a levegőben. Persze alkohol mámorosan nem tűnik fel az sem, hogy a gyomruk kavargását is a szomszéd oldalról is ki lehet venni, nemhogy a számukra szolidként megélt kis böfit. Marha jó mikor a reggeli illatára vágyakozók arcába egy ilyen alkoholos bűzbomba landol.. Ezen természet generálta parfümökhöz kiváló kiegészítő lehet ha az illető úgy 3-4 napja nem is fürdött... Igen, ezt is érezni...

Talán annyira nem jellemző, de egy összeszűkült átmérőjű buszon vagy trolin ha elég sokan vagyunk nem lehet azt kihagyni, hogy egy csapat edzésről haza igyekvő tinibe ne botlanánk. Természetesen szerintük ráér majd otthon is lezuhanyozni és az a pár óra edzés kimondottan jót tesz... Csak azokra nem gondolnak akik a kan szagukat kénytelenek elviselni. Bónusz pont ha a fürdést elhalasztó kamasz srác egyszerűen befújja magát valami irtózatos pacsulival ami elvegyülve az izzadsággal valami iszonyatos elegyet alkotva képes a mindenre elszánt utasokat is térdre kényszeríteni.

- gTe

Nem tartom magam öregnek, sőt középkorúnak sem - hiszen éppen csak túl vagyok a húszas éveimen - de ami itt van az már szinte felfoghatatlan. Egyszerűen ép ésszel nem lehet megérteni ami a mai fiatalokat jellemzi. Sajnálom, hogy ők lesznek a jövő nemzedéke, azt hiszem a Földnek és a józan észnek már befellegzett...

Nem akartam ennek az írásomnak a "A Kárász utca keselyűi 3." címet adni (a korábbi Kárász utca keselyűi 1 és Kárász utca keselyűi 2 után) mert most nem csak az adott helyről lesz szó, de tény, hogy a sétálóutcát járva pattan el az a bizonyos húr az emberben attól amit lát. Az egyébként is változatos, "multikulti" Kárász utcát bárki megszemlélheti ha csak egyetlen órára is kiül a tömegbe egy padra. Ennyi bőven elég ahhoz, hogy az ember rájöjjön; az evolúció valószínűleg feladta és megadta magát.

69353085.jpg

Most csak koncentráljunk azokra a tinikre, akik kasztokba szakadva, egymást majmolva saját magukat istenítve vonulnak  végig az utcán úgy, hogy szinte a lábuk sem éri a földet. Valahogy mindegyiken ránézésre látszik, úgy hiszi ő sz#rta a spanyol viaszt (ahogy ezt felénk mondani szokták). Felsőbbrendűségüket kiválóan tükrözi, ahogyan szinte "vállból" sétálnak. Ruházatuk a modern kor szabályait követve tevődik össze és testékszerként egy oldalra kiálló óriási fültágító teszi hangulatossá az összképet.

Most itt a mai 14-20 év körüli fiatalokra gondolok (tisztelet az igen ritka kivételnek), akik pár hét alatt szakadásig tágítják a fülüket, mivel az a legmenőbb dolog manapság. Én is egy alternatív kultúrát képviselek, tetoválásom is van, furcsa hajviselettel (már több mint 10 éve) de ez a szörnyedelmes látvány az egyedüli oka annak, hogy nem lesz fültágítóm. Egyszerűen ellopják más szubkultúrák jellemző vonásait és becsempészik az ő menő (korábban diszkósnak titulált) stílusába. Nagyon menő például taréjra vágatni a hajat és boltból vásárolt kimondottan szakadtnak gyártott gatyákat hordani vagy Che Guevara képével díszített pólóban járni (holott a hordozók 99% szerintem azt sem tudja ki van a képen).  A szörnyűség az, hogy mindent divattá alakítottak manapság és ez a full HD-s tévén felnevelt generáció minden idióta manipulálásra vevő. Sajnos el kell fogadnunk, hogy a legtöbben akik az utcán zombiként vonaglanak; egy agymosott nemzedék, amelyet a média gyártott le és alkotott a maga igénye szerint. Így hát a Kárász utcai Mc'Donalds is biztosan mindig tömve lesz (annak ellenére, hogy a józan ész azt diktálná, hogy a szó szerint műanyag kaja árán egy család is jól lakna).

A világ fiataljainak helyzete persze nem csak itt elszomorító, de ha átveszünk minden stílust és szokást Amerikából akkor hamarosan itt is minden fiatal kotont fog kihúzni a szájából amit előzőleg az orrán át szívott fel.. Igen! Ez valós dolog. A legmenőbb dolog a mai fiatalok körében. Íme egy válogatás videó róla (a rengetegből ami a Youtube-on kering):

De térjünk vissza Szegedre. Éppen tegnap néztem ki az emeleti ablakból, mert nagy kiabálásra lettem figyelmes (az itteni hangzavarról és annak okozóiról még bőven lesz szó). Egy tizenéves (egyébként roma, de tegyünk úgy mintha ez nem számítana) fiú ordibált miközben cápa módjára cirkált új bringájával. A szinte földbe vésett útvonala a járdán át a zöld, füves pázsiton át az útig tartott ahol egy dupla nyolcast leírva jutott el kiinduló pontjára, hogy újra és újra bejárhassa az adott útszakaszt. Közben fennhangon ordibált és szitkozódott. A szavai még a ventilátor berregését is átütötték. A leggyakrabban a "Csicska" és a "Nem mersz kijönni" szerepelt a mondanivalójában. Valószínűnek tartom, hogy a mi háztömbünkből pécézett ki valakit magának akit fenyegető tekintettel és ordibálásával próbált megfélemlíteni. A modern hadtáncát úgy fél óra kiabálás és körözés után kénytelen volt feladni és miután a hangzavar megszűnt, én is tovább tudtam koncentrálni a számítógépen végzett feladataimra.

A gond az, hogy nem mer senki ki szólni egy roma fiúnak akármilyen hangazavart is csap, hiszen hiába kiskorú, ugyanúgy visszapofázik és ha az erőfölényünket próbálnánk meg kihasználni az elzavarásához, akkor jobb esetben kisebbség elleni erőszakért büntetőeljárásban részesülnénk vagy rosszabb esetben a család öntörvényűsködésének áldozataivá válhatnánk. Egyre több az emberekben a félelem, hiszen nincs senki aki megvédje őket még így sem, hogy jelenleg csak egy ordítozó kis srácról van szó (bár ő éppen egy másik srácot fenyegetett ordibálásával és magatartásával).

Ezzel a faji kérdéssel egyébként igen sok negatív tapasztalatom van. Mindennapos a zsidózás, cigányozás meg magyarozás. A társadalom egymást fogja mindenért hibáztatni. A kisebbségeknek külön jogosultságokat és segélyeket biztosítanak amivel ők java részt visszaélnek és ez szemet szúr a társadalom többi tagjának. Valószínűleg pont ez is áll az egész hátterében, hogy egymás ellen szítsa a közösségeket és majd ők egymás között lerendezik a dolgokat.

Egyszerűen felfoghatatlan miért kell ilyen körülmények között élni. Sokszor gondolom, hogy létezik valahol egy olyan ország (talán Dánia?) ahol jobb környezetet lehetne teremteni leendő gyermekeinknek (sajátra gondolok) itt hagyva ezt a már igen megromlott közösséget. De akkor ugyanarra a szintre csökkennék mint az a számtalan fiatal aki kivándorol az országból egy szebb jövő reményében. Talán egyszer majd én is odajutok és rájövök, hogy előbb kellett volna elmenni, hiszen ha ezek a fiatalok felnőnek ki tudja milyen környezet lesz itt és hogyan lehet itt boldogulni.. aztán még majd igazuk lesz az öregeknek és szidhatjuk mi is az egyik-másik pártot (mint a korábban írt bejegyzésemben), hogy az ő hibájuk az egész...

Hamarosan megosztom veletek ennek a cikknek a folytatását is, ami arra késztetett, hogy a mai fiatalokat becsméreljem. Nálam azzal a történettel telt be az a bizonyos pohár... Nem tudom mások, hogy vannak vele de engem úgy tanítottak tiszteljem az idősebbeket és amikor azt látom hogy egy huszonéves ököllel üt egy idős nénit a buszon, akkor igazán nagyot csalódok a világban...

- gTe

Ahhoz már többé-kevésbé hozzászokhattunk, hogy hétvégenként - főleg a késő esti órákban - fiatalok raja lepi el az utcákat és vízhangos szamárbőgésükkel táncoljanak a pihenni vágyók idegein, ahogy végigvonulnak csapatostul a háztömbök között. Hiszen ma már az a divat: bömböltetni az apucitól kikunyerált I-Phone 5-ös mobilunkon a legundorítóbb divatzenéket amit csak a csorda tagjai istenítenek.

Volt már, hogy egy hippi kinézetű raszta csávó menő BMX-ével cikázva és ugrándozva énekelte torkaszakadtából a Quimby egyik számának refrénjét: "Neki megadom magaaam!". De volt már úgy is, hogy egy kopasz, enyhén ittas - de nemzeti érzelmekkel teljesen átjárt tekintetű - úriember jobb karját előre kinyújtva (és most nem Toldi útbaigazítását, hanem inkább a Führer iránti tiszteletét fejezve ki ezzel) énekelt "nagymagyar" dalokat, úgy hogy az őt hallgató több száz nyugovóra térő, egészen biztosan Trianonnal álmodjon.

Azonban egyszer, egy hétköznapi napon, amikor az esti órákban a Szegedtechről (ez egy programozóknak és számítástechnikában jártas fiataloknak szóló informatikai rendezvénysorozat) tartottam hazafelé, a Széchenyi téren kellett várnom a 19-es trolit a többiekkel együtt. Ekkor egy jól szituált házaspár közeledett felénk. A láthatóan jó pár minőségi bort elfogyasztó 50-60 év körüli férj eléggé türelmetlennek tűnt és frusztráltságát a feleségén próbálta levezetni.

1308221470troli_szeged_500[1].jpg

Bár az asszonyka hűen tűrte férje pocskondiázását, azért a várakozókat észrevehetően zavarta a férfi viselkedése. Mikor már a világ minden lehetséges gondját a feleségére hárította, a troli 2-3 perces késésén kezdett el dühöngeni. Fennhangon, hogy a tér is belezördült - elkezdte a kommunistákat okolni amiért a troli késik. Igen, ott ordibált, hogy "Mocskos, szemét kommunisták!" és, hogy ez is az ő hibájuk amiért késik ez a rohadt troli.

Nem vagyok sem politológus, sem tömegközlekedés irányító de azért nem hiszem, hogy az adott troli pár perces késéséről bármely politikai párt tehetne. Számomra felfoghatatlan, hogy miért kell akár józanul, akár részegen kommunistázni-fasisztázni fennhangon egy tömeggel teli megállóban, vagy a nyílt utcán úgy egyáltalán.

Persze, nem ez volt az egyetlen eset amikor a rendszert hibáztatta valamely idősebb korosztály képviselője. A Tarján - Víztorony téri buszállomáson is hallottam már egy idősebb urat, aki a fasisztákra fogta amiért ilyen minőségűek a járatok.. ekkor nem teljesen értettem, hogy mi volt a problémája a bácsinak, mivel ekkor menetrend szerint érkeztek és indultak is a buszok...

Talán csak egyszerűen túl sok a keserűség az országban. Nem tudják fizetni a törlesztő részleteket, felemelik az adókat és a járulékokat, kevés a nyugdíjuk, valaki nem engedi őket fel előre a buszon (erről is lesz még bejegyzésem) vagy túl hosszú a sor a Penny-ben a pénztárnál (ilyenről is fogok írni) és annyi stressz éri az amúgy is gyenge idegrendszerű bácsikat-néniket, hogy a felgyülemlett haragot egy nagyobb tömeg előtt kell megosztaniuk a világgal. Régebben még csak a sofőröket vagy a Tisza-volánt (Pesten BKV-t) szidták, most már ráunhattak vagy a nagy szabadidejükben rájöhettek, hogy ehelyett célszerűbb egyből valamelyik politikai pártot okolni mindenért.

Engem - és láthatóan a többi embert is - zavar, ha bárki ordítozik pár 10 centire tőlem. Miért kell ennyi agressziónak lennie az utcákon? Folyton attól kell tartani ki az aki majd pont rajtunk akarja levezetni a felgyülemlett feszültségét. Az a baj, hogy az ilyen reménytelen ember a legveszélyesebb, hiszen nincs vesztenivalója. Az élete romokban, valószínűleg anyagi gondokkal küzd, a házas élete is ráment már a sok aggodalomra és ha idős az meg már nem csak az egészségi állapotát, de a lelki és szellemi épségét is korlátozza így nekik már "mindegy" és úgy érzik nem kell senkivel és semmivel törődniük, bármikor bárkivel bármiért leállhatnak vitatkozni..... Másrészről, lehet csak egy kis figyelmet szeretnének, mert már senki sem törődik velük és mint egy csecsemő, ordítoznak, hogy felfigyeljenek rájuk...

- gTe

A korábbi események (A Kárász utca keselyűi 1. és a Parfümmaffia) után már nem kellett volna, hogy meglepetésként érjen ami egy másik alkalommal esett meg velünk, szintén a Kárász utcán. Párommal sétáltunk - talán éppen fagyiztunk is - a sétáló utcában, amikor a nagy fagyizó környékén pár azonos pólót viselő aktivista tűnt fel. Hivatalosságukat mi sem jellemezte volna jobban, minthogy mindegyikük kezében egy irattartó és rajta különféle kinyomtatott szerencsétlen beteg gyerekek képei és állapotukat végeláthatatlan módon körülíró leírásai voltak láthatóak.

Önmagában is elítélem, ha valaki adóm 1%-áért vagy saját reklámozási célra (önmagáért vagy cégéért) képes mások nyomorúságát feláldozni a sikerért. Persze, mondhatnánk ez az aktivistaság lényege, hogy meghökkentsen és ily módon vegyen rá bennünket az adományozásra. Sajnos azonban tudom, a pénznek - amit adnék - csak csekély része, vagy semmi nem fog hozzájuk eljutni. Főleg azokhoz akiket éppen mutogatnak. Példa rá a mai napig hirdetett kisfiú aki az adód 1%-áért még mindig éhezik a nagy hirdető táblákon (talán hatásosabb lenne az unott de közismert szenvedő fiút megmutatni már felnőttként, hogy: - Igen, az önök adománya segített neki és most ide jutott...)

asm3[1].jpg

Ez már-már felér lassan a Facebook-on és társain terjedő idiótaságokkal, miszerint a szívbeteg gyerek ingyen operációt kap 10.000 megosztás után vagy egy másik kisfiúnak a rákja miatt kérnek pénzt - hiszen minden lájk után a Facebook 3 centet ad a családnak. Hihetetlen, de sajnos még rengetegen bedőlnek ezeknek és elhiszik, hogy ha lájkolják akkor a Facebook majd segít. Ez hülyeség! A Facebook ha segíteni akar akkor fizet és nem vár megosztásokat és lájkokat cserébe. Ellenkező esetben egyrészt magát és a részvényeit járatná le, másrészt meg egy akkora portál mint a Facebook semmire nem megy 10.000 lájjal.. Tegyük fel a kérdést magunknak, mi a fenéért érné ez meg a Facebook-nak? Több mint 250 millió tagja van. Pont egy szegény rákos fiú 10.000 lájkja kell neki ahhoz hogy támogasson? Idiótaság és az is idióta aki ezt elhiszi!

Most tegyük félre, hogy a Kárász utcán kéregető aktivisták valós vagy ál kéregetők (akár tudtukon kívül, hiszen én is tevékenykedtem a Vörös Keresztben, mindaddig még rá nem jöttem, hogy is működik az egész...) de térjünk vissza rájuk, az eredeti témára :)

Tehát a Kárász utca közepén - a szórólapozó diákokhoz hasonlóan - a kezünkbe nyomott egy egész igényes (talán Micimackós) könyvjelzőt az egyik adomány-gyűjtő aktivista. Szépen megköszöntük és akartunk volna menni tovább (hiszen akkor még nem tudtuk, miről van szó) de a lány utánunk szólt, hogy ezt ő mégsem csak úgy osztogatja, szeretne pár szót váltani velünk.

Ekkor elmondta, hogy ők a beteg gyerekeknek segítenek ezzel (gondolom valami papír-írószer gyártó vagy kereskedő támogatta a tevékenységüket ezekkel a könyvjelzőkkel és az ezen befolyt összeget elkönyvelhették támogatásként). Azért amikor a kisgyermekek képét mutatta és elmondta, nekik segítünk és minden forint számít, csak elkezdtünk kotorászni a pénztárcánkban, hogy akkor adjunk valamit. Mivel csak fagyizni mentünk nem volt nálunk valami sok, így 200-300 Ft-ot tudunk összeszedni amivel segíthettünk.

A lány csúnyán nézett és arra kért, hogy akkor adjuk vissza az ajándék könyvjelzőt mert az csak 900 Ft-nál nagyobb támogatásért jár. Nem tudom, hogy ez a pillanatnyi csalódás vagy a "Parfüm nyereményjáték"-os emlékeimnek hatására esett-e ennyire rosszul, de kimondottan rühellem ha adnak valamit, majd kérnek valamit és mikor adok akkor nem elég és még azt is visszakéri amit már egyszer nekem adott...

Ez ismét akkora csalódás volt, hogy visszaadtuk a könyvjelzőt és az átverés miatt, azért sem adtunk semmit nekik. Talán kicsit szemétség, de egyszerűen felháborító, hogy csalással próbálnak rávenni, hogy pénzt gyűjtsenek. Így már maga az is megkérdőjelezhető, hogy valóban arra gyűjtenek-e vagy csak könyvjelzőket árulnak mérhetetlenül nagy áron (amiért gondolom számlát sem adnak). Egyszerűen szemétség ami itt folyik, ahogy pénzeket csalnak ki azokból akik segíteni akarnak...

Egyre többször csalódom az emberekben és kételkedem, hogy lenne még olyan valódi önkéntes és non-profit alapítvány vagy szervezet ami tényleg segíteni akar és nem egy profitorientált ál-vállalkozás...

- gTe

Az előző bejegyzés (a Parfümmaffia) kapcsán eszembe jutott az ügynökökhöz nagyon hasonló tevékenységet folytató, szintél leszólító és már-már modortalanul beszélgetésbe elegyedő "faj" az adománygyűjtők. Fellelési helyük változó. Utolsó ismert tartózkodási helyük - Szeged közismert sétálóutcája - a Kárász utca.

greenpeace[1].pngTavaly nyáron történt, hogy a Kárász utcán átsuhanva, leállított egy védencéhez hasonló méretű Bálnavédő "Green Peace" aktivista. Mondjuk ő kimondottan kedves volt és bár tényleg siettem megálltam pár percre kifejteni neki, hogy miért nem vagyok hajlandó pénzt adni az állatok megmentésére.

Ezt talán még egy későbbi posztban taglalni fogom de kisvárosiként engem felettébb bosszant, hogy olyan állatokat istenít a mai társadalom (akár kutya-macska, akár óriásbálna) akiket egyrészt vagy mi (az emberi faj) sodortunk bajba vagy abszolút kellemesen ellenének a mi ajnározásunk nélkül is.

Szinte biztos vagyok benne, hogy még fogom a válltáska-kutyákat és a műkörmös-parfümözött cicákat szidni... illetve nem őket, hanem a gazdáikat (akik önkényes módon az állat apjának és anyjának hívatják magukat) és azt az elit társadalmat, ahol egy állat sokkal fontosabb mint maga az ember (akár beteg-sérült gyerekről akár magatehetetlen vagy korlátozott felnőttről is legyen szó).

Vajon miért istenítünk egy - bár kedves de teljesen felesleges jószágot amikor körbenézhetnénk és láthatnánk, hogy hányan éheznek a világban, mennyi gyerek nem kap megfelelő nevelést vagy orvosi ellátást, hányan küzdenek mások életéért vagy azok biztonságáért (pl gyermekmentősök, orvosok, ápolók, tűzoltók stb.) és mégis a legtöbben ezeket figyelembe sem veszik, hogy hasonló tevékenységeket támogassanak vagy közvetlenül végezzenek önkéntes munkákat mások testi-lelki segítségéért, helyette inkább azon aggódnak mi lesz szegény óriás bálnával vagy milyen alom nem dörgöli ki szegény cicuska lábát a panellakásban.. igen, biztosan Isten a macskát és a kutyákat panellakásba szánta....

Szóval én ilyen tevékenységeket mint a túlzásba vitt állatszeretet (ami súrolja az animal pornó határait, hiszen hány tizenéves lány csókolgatja a kutyáját és nevet ha annak nyelve összeér a sajátjával.. pfujjj) és a radikális állatvédelem (és most nem az állatkínzás mellett vagyok, hiszen az kapja is meg méltó büntetését aki szórakozásból kínoz egy másik élőlényt, de az Animal Planeten felnevelt nemzedék már sajnálja ha egy kutyát az udvaron tartanak és nem prémium minőségű tápot kap..) valamiért nem tudom támogatni.

Szerencsére a monológom után, az az aktivistalány megértette az érvelésemet és vidáman ballaghattam tovább dolgomra...

- gTe

süti beállítások módosítása