Schobert Norbert mint fitnesz celeb és nagy megmondó Facebook szájhős, ismét megvillantotta IQ szintjét egy alpári hozzászólásban, melyet saját Facebook oldalán tett közzé. Ezúttal dühkitörése tárgya az a fiatalember volt, akit felbosszantott az a tény, hogy a legtöbb szórakozóhelyen neki mint fiúnak fizetnie kell, a lányok viszont ingyen mehetnek be. Hős Norbertünk, mint ahogy azt már megszokhattuk tőle, minden média hírre megmondja a frankót és foggal-körömmel - egy 12 éves kamasz fiú szintjén - szállt szembe a nőket ily módon megalázó fiúval. Bejegyzésében odáig ment, hogy a következő feltételezéseket írta: "kézcsók járjon a hozzád hasonló hímszerű egyedeknek is? A fajtád miatt sok Nő melózik, miközben az ilyenek otthon tévéznek... " majd szokás szerint egy kis önmarketinggel fejezte be a hegyi beszédét: "Aki Nő és egyetért, az megosztás és lájk! Köszönöm! Norbi" Egyébként megjegyezném, hogy én a fiúnak adok igazat. Játszunk el a gondolattal egy pillanatra és kicsit fordítsuk meg a helyzetet. Most nézzük meg mit szólnának a női egyenlőséget és női jogokat követelő szervezetek a következő szituációhoz: Tegyük fel a szórakozóhely akciója a következőképpen hangozna: "Minden NŐNEK 1000 Ft a belépő, a FÉRFIAK ingyen jöhetnek be!" Akkor hirtelen mi történne a nagy egyenjogúsággal? Lázadás törne ki a nők hátrányos megkülönböztetése végett, de ha egy férfi megelégeli, hogy őt kezelik hátrányosan egy helyzetben akkor a fél ország ellene fordul és az ilyen médiafigyelmet intravénásan magukba tolók mint Norbika, nagyon megmondják a frankót, hogy minél több követőre tegyenek szert. A több mint 811.000 (!) rajongóval rendelkező kis kakas, a lájkvadász bejegyzése után még hozzászólásban szánalmas módon a következőket tette hozzá mondanivalójához: "Ez egy kicsinyes, rosszindulatú szarházi, aki a fényre vágyik..."
Ahogyan neki jogában áll teljes néven nevezni és félremagyarázni egy helyzetet - amiből lehet ő még nem értett meg igazán semmit, de jó apropót látott pár ezer lájk és megosztás gyűjtésére, hogy Update termékeit reklámozhassa, úgy én is ezt fogom most tenni ebben a blogban, azokra a publikációkra alapozva, amiket az interneten szabad forrásból összegyűjtöttem. Akárcsak az ő teljesen publikus üzenőfala, úgy a pletyka újságok és celeb magazinok is közzétették ilyen-olyan ballépéseit. Mert hát Schobert Norbert barátunk sem olyan szent mint ahogyan azt állítja. Igen, a sokak által tisztelt és nagyra becsült Schobert Norbi, nem bírta a diétáját és annak ellenére, hogy felesége két gyermeket szült neki, ő inkább más husikába mártotta az Update kolbászkáját. Rékát megunva, egy jó kis indokkal a tarsolyában, nyugodtan csalhatta meg feleségét, aki közben két gyereküket próbálta nevelni. Persze Rékuci megértőnek bizonyult, hiszen férjecskéje sok pénzt hoz a házhoz, így a félrelépés megbocsájtásra talált. "Vegyed meg a kazettámat, had építsek még egy házat!" Norbertnek azonban semmi sem elég, üzenőfalán minden külföldi céget ócsárol, szó szerint leszarozza őket és saját malmára próbálja hajtani a vizet. A luxushoz igencsak hozzá lehet szokni és felháborodik szegényke akkor is amikor az Update termékeit drágának találják a rajongói. Ekkor Nutellát és Milkát emleget, hogy bezzeg azok a szarok milyen drágák és még károsak is...
Persze más blognak sem mertek félni nekimenni, ha úgy érezték igazságtalanságokat állítanak termékeikről és hozzáállásukról. Talán ezen írás sem tetszene nekik ha olvasnák, de hát semmi hazugságot nem írok, minden hivatalos forrásból származik. Viszont egy másik ügyével kapcsolatban is kiderültek érdekességek, ugyanis nem szeret tárgyalásokra járni, idézéseken megjelenni sem. Ezt egy Facebook tag tette szóvá, ám választ így sem kapott a milliomos kaja-királytól.
Mindenesetre ő ezeket nem veszi fel, továbbra is él vidáman, promotálja - még szívműtétjével - is a kajáit és DVD-it, káromkodik, vádaskodik és szemtelen hangnemben kioszt mindenkit a Facebook oldalán (közszereplőhöz nem éppen méltó módon) de mégis nők százezrei rajonganak e primitív alakért. A következő videón megnézhetjük, hogy ez az elit házaspár milyen lekezelően jellemzi Magyarország legnagyobb fesztiválját és mint egy király és királynő kritizálják minden lehetséges részét és hülyézik le azokat akik ilyen helyre képesek elmenni. Még a videó elején arra is panaszkodnak hogy milyen drága a 8.000 Ft-os belépő. Hát akkor képzeljék el azokat az embereket akik nem annyit keresnek mint ők és mégis rájuk erőltetik a fogyókúrásnak vélt táplálékukat. Pedig ha tudnák, hogy amit update menüként a szájukba nyomnak az nem biztos, hogy segít ám... Ugyanis pár éve a Gastroyalnál dolgoztam - ahol az update termékeket is készítették - és az én feladatom volt az ételek gépi csomagolása. Ha hiszitek ha nem, az Update menü különlegessége annyiból áll, hogy a készételekre más csomagolást kellett raknunk! A végére szeretnék bemásolni néhány "rajongói" hozzászólást, melyet Norbi mester Update Facebook oldaláról mentettem le. Ezen hozzászólások, a kezdő sztorihoz íródtak és némi reményt nyújtanak, hogy mindig lesznek akik még átlátják a pénz és Facebook mániás nagyember valódi énjét: - gTe |
Címkék: update schobert norbi megcsalás Réka Norbert Norbi Schobert Rubint Norbi és Ráka a Szigeten Norbi megcsalta Rékát
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.