Nagyvárosi panaszláda - Szeged, ahogy én látom

Talán még kisebb városokban nem annyira jellemző de például Szegeden már szinte törvényszerű, hogy okos telefon, tablet PC vagy laptop nélkül nem megy az ember sehova. Sajnos a mai fiatalok nagy része igencsak hajlamos felvenni a nagy városok szokásait, így - ha eddig még nem is de - hamarosan ott is uralomra tör a XXI század valamely agymosó találmánya.

Szegedi tapasztalataim alapján az emberi kommunikáció lassan már korlátozódik a digitális világra. Azt, hogy már szinte mindenki ott van valamilyen közösségi portálon (általában ez a Facebook) önmagában is lehangoló tény, ám ha tudnánk megfelelően használni annak funkcióit, akkor akár előnyünkre is válhatna. Sajnos az emberiség többsége megállt azon a szinten, hogy cuki állatkákat, közhelyes élet-bölcsességeket vagy más számára abszolút érdektelen dolgokat osztogasson meg. Arról a rétegről nem is beszélve, akik politikai hovatartozásukat és elfojtott agresszivitásukat élik ki ezeken az oldalakon. Mert ugye mindig van kit/mit szidni. Ők az örök elégedetlenek, aki minden tartalomba belekötnek, és mindig találnak alkalmat kedvenc csapatuk, pártjuk vagy vallásuk magasztalására vagy rosszabb esetben – és ez a jellemzőbb – minden más ócsárolására.

Annyian nem látják a lehetőségeket az internetben és a Facebookban… Ez nagyon szomorú. A hasznunkra válhatnának ezek a portálok és a különböző webes alkalmazások, de „mi” csak egoistaként nézeteink igazolására használjuk. Persze könnyű anonimitásba burkolva mindenkit kiosztani. Sok csoport van, ahol próbálják felnyitni az emberek szemét a körülöttünk zajló eseményekről, a sok manipulatív médiáról, a hatalmak árnyoldalairól ám ezt csak egy vékony réteg érti.

Saját tapasztalatból tudom – mivel van egy 50.000 fős rajongói facebook oldalam – hogy az értelmes gondolatok senkit nem érdekelnek. 1-2 lájkolás vagy pár ellenbeszólás és ennyi. Már ha valami poénosat teszünk is ki, mindig lesz aki azt sértőnek találja vagy nem érti, hogy ez egy vicc akarna lenni. Mintha visszafejlődne az emberiség… Talán ez azért van, mert túl nagy teret engedtünk a tudatunkat lassan átvevő, vagy legalábbis jó részét helyettesítő technológiai eszközöknek?

Már nem kell gondolkodnunk! Könnyebb elhinni mindent, amit egy TV mond és egymással is arról beszélgetni mi történt egy olyan valóság show-ban, ami valójában csak egy szerep. Kényelmesebb úgy élni, hogy mások nyomorán nevetünk vagy jobb, ha a saját hiteleinket elfeledve inkább az újonnan született kis pandában gyönyörködünk. A média mindenre képes. Eltereli a figyelmet a valós problémákról. Aztán mikor az agyunk már kellőképpen ellazult és befogadó képessé válik, elénk tárnak valami jól hangzó újabb hitel konstrukciót, amivel meglévő hiteleinket kiválthatjuk… Szépen lassan pedig csúszunk lejjebb és lejjebb a lejtőn a technológiának és a manipulatív médiának köszönhetően. A mai fiatalok nem veszik észre, hogy mi zajlik körülöttük. Az erotikát, a halált és az erőszakot szinte intravénásan fecskendezi beléjük Hollywood. Nekik pedig elég, ha szól a semmit mondó Mizu vagy valami tucc-tucc amire pár éve még nem mondtuk volna meg, hogy valaha ezt bárki is zenének fogja nevezni. Sajnos beléjük táplálják, hogy szükségük van neves cuccokra miközben hasonló tudású dolgokat töredék részért is beszerezhetnének.

Kényszeresen vágyunk az újabb verziókra minden eszköznél, holott régen a számomra csak „Gorenje” időszámításnak nevezett korszakban még életre szólóan (vagy legalábbis több 10 évre) vásároltunk hűtőt, mosógépet, telefont. Ma viszont tudatosan építenek bele a gépekbe maximum pár éves élettartamot, hiszen ha nem romolna el semmi, senki nem venne újat. Akkor pedig mi lenne a gazdasági fejlődés zászlaja mögött megbúvó kapitalizmus bástyáival?

Szomorú tény, hogy egy koncerten már nem az előadókat nézzük, hanem a mobilunkat vagy HD videót felvevő digitális fényképezőgépünket, amin felvesszük a koncertet, hogy híreskedhessünk azzal milyen jó is volt a buli. Vagy rosszabb esetben már akkor, valós időben osztogatjuk meg Facebook-on, hogy milyen jó most nekünk. Csak sajnos közben elfejtjük megélni a pillanatot. Az internet valószínűleg így is tele van már ilyen videóval, akkor miért nem engedjük meg magunknak, hogy tényleg élvezzünk egy előadást ahelyett, hogy ott is egy képernyőn keresztül szemlélnénk az eseményeket?

Nemrég egy falatozóban ültem párommal és ha hiszitek ha nem, egy órán át képesek voltunk mobiltelefon és Facebook nélkül egymásra odafigyelve beszélgetni. Eközben mellettünk hat fiatal fiú ült a másik asztalnál és mind a hatan a mobiljukba mélyedve - néha ugyan felkacagva de kb egymáshoz sem szólva - töltötték el ugyanezt az időt. Ezért kell vajon beülni valahova társasággal? Egy másik asztalnál két lány üldögélt, egyik teázott a másik pedig laptopján Facebook-ozott az ingyen wi-fit kihasználva. Teljesen jó társaság lehetett. Láttuk, ahogy chat-el 2-3 másik személlyel, a barátnője pedig vele szemben ülve nézelődött érdemi társaság híján. Mi pedig úgy éreztük, körülöttünk mindenki a saját kis digitális börtönébe zárva, zombiként ücsörög vagy sétál és fel sem tűnik nekik, hogy nem ez az az élet, amit az előző generációk nekünk szántak… Ezt a rendhagyó cikket azért szerettem volna megosztani veletek, mert bár most is tartom magam ahhoz, hogy a fejlődés jó és az internet és a számítástechnikai vívmányok szükségesek, de ne essünk már át a ló túloldalára. Nyissuk ki egy kicsit a szemünket, tanuljunk meg valóban élni és egymással törődve élvezni az igazi életet is!

- gTe