Nagyvárosi panaszláda - Szeged, ahogy én látom

Pár napja történt velem ez az eset, amin talán már meg sem kellene lepődnöm - azok után amikkel itt találkozunk Szegeden. Éppen a Tarján Víztorony téren vártam a 19-es trolit mert a Kárász utcán volt dolgom. Mikor szépen beállt a troli a megállóba egy nénike leszólított, hogy "ez-e a troli"? Először nem is értettem mit akar kérdezni.. nem tudtam értelmezni a kérdését. Vissza kérdeztem, hogy mit is akar pontosan, de akkor is csak újra elismételte, ugyanezt a kérdést, hogy "Ez-e a troli?", én pedig mint egy becsületes mintapolgár felvilágosítottam, hogy "Igen, ez a troli". Ezt mondjuk nem teljesen értettem, hogy hogyan lehet összekeverni egy trolit (ami zöld és "csápjai" vannak) egy busszal (ami kék) esetleg egy villamossal (ami sárga és síneken közlekedik) és hát ezek egyike sem hasonlít túlzottan a másikra.

Mindenesetre szépen beültem a troli utolsó előtti, hátsó helyére és próbáltam lemenni alfába ahogyan azt minden utazásnál illő errefelé. Ez a nénike viszont csak nem akart békén hagyni, utánam jött és belekapaszkodva az előttem lévő szék támlájába, táskáját gondosan nekem ütögetve beállt pont mellém. A busz mindössze 20%-a lehetett foglalt, ő mégis pont oda tudott állni (nem is ülni, de hát ezt a néniktől már megszoktuk, hogy ha csak "pár" megállót mennek, inkább ácsorognak mintsem leüljenek).

Még ez sem lett volna olyan nagy katasztrófa ha nem lett volna szóf#sása és nem kezd el beszédbe elegyedni velem. Sajnos nem hatotta meg az a tipikus félrebámészkodós taktika, ő csak mondta és mondta a magáét. Néha a mögöttem ülő idős párhoz is szólt, de ők a következő megállón leszálltak így csak én maradtam neki csevegőtársként.

A negyed órás utazás alatt megtudtam, hogy mennyire utálja a nyarat és hogy ő inkább az esős télért rajong. Elmondta, hogy ő is ugyanoda a Pennybe jár ahová én és még az első sarokig kiderült az is, hogy ugyanazt az olcsó, mentes ásványvizet fogyasszuk. Igen, nagy egymásra találás kezdete volt ez...

Mivel a második kanyarban kis híján az ölemben landolt, illedelmesen megkérdeztem, hogy nem akar-e leülni. Azt mondta, hogy rövid nadrágban van és fél, hogy még összeszed valamit az ülésekről és hogy én is jobban tenném ha máskor nem ülnék le rá. Egye-fene én azért kockáztattam és ülve maradtam.

Kissé lehordott, amiért nyáron is baseball sapkában vagyok. Szerinte befő a fejem alatta és nem tesz jót a fejbőrömnek. Bár ő olyanról is hallott, hogy van aki sapkában is alszik. Én azért megnyugtattam, hogy én azért nem szoktam ennyire túlzásba vinni.

Pár száz méteren belül már azt is megvitattuk, hogy ő milyen sokat költ dohányra és bár művészi öltöztetőként elég sok önkontrollal rendelkezik, erről még mindig nem tudott leszokni. Én elmeséltem neki, apukám hogyan rakta le egyik napról a másikra, annak ellenére, hogy ő nála sokkal nagyobb dohányos volt. Azt mondta, majd akkor ő is megpróbálja így.

Aztán a koromról esett szó és közben többször a vállamat megérintette (talán éppen emiatt is esett majdnem az ölembe, hiszen egyik kezében táska volt és a másikkal támaszkodott kivéve mikor engem fogdosott :)). Szerinte én olyan 16 évesnek nézek ki. Én félbüszkén azért elárultam neki, hogy már harminc vagyok. Ő erre megdicsért, hogy milyen jól tartom magam és aztán magát fényezve elárulta, hogy ő is már 58 (ha jól emlékszem) de nem is néz ki annyinak.

A végtelennek tűnő utunk során lelki terrort alkalmazva tovább faggatózott. Megtudta melyik utcában lakom, mi a szakmám és azt is, hogy már van autóm. Ezt dicséretesnek vélte, hogy ennyi idősen már rendelkezem saját közlekedési gépjárművel. Azért úgy titkon reménykedtem, hogy egy-egy téma végén ráun és abbahagyja, de sajnos nem így történt.

Már nem sok hiányzott a Széchenyi téri megállóig, ameddig én utaztam de még mindig kérdezősködött. Megtudta, hogy vajdasági vagyok és hogy barátnőm Tolna megyei illetve, hogy együtt élünk boldogságban. Azt mondta még korai a házasságra gondolni de látszik rajtam, hogy már kinőttem a fiatalos bulizós korszakból (bár az előbb még csak 16-nak nézett...).

Megtárgyaltuk azt is, hogy én nem iszom. Nem szeretem a sört, a bort, sőt a töményet sem. Esetleg az Ouzot.. Ő azért bevallotta, hogy megiszogat néhanapján ezt-azt és a kannás bort sem veti meg, csak megfájdul tőle a hasa. Talán aznap is megitta már az adagját és azért eredt meg ennyire a nyelve? Nem tudom.

Barátságos útitársam, a végcélomhoz közeledve szintén leszálláshoz készülődött. Elmondtam még csendesen magamban egy imát, hogy nehogy arra jöjjön amerre én igyekszek.

Szinte könnyes búcsút vettünk és még egy mondást is elmesélt, hogy ilyenkor mit szoktak mondani... hogy majd találkozunk ... (fogalmam nincs már milyen nevet mondott) sírjánál. Megköszönte a társaságomat és azt mondta örül annak hogy megismert (és gondolom annak is, hogy jó párszor letaperolta a vállamat).

Elköszöntünk és már nyílt is a troli ajtaja, de még annyi ideje éppen volt, hogy a nagy melegről ismét panaszkodjon egy sort, majd a végén közelebb hajoljon és csendben a fülembe súgja: "...pedig nincs is rajtam bugyi!". Ezután leszökkent a troliról és elbaktatott az ismeretlenbe (szerencsére pont a másik irányba) én pedig tovább haladtam a saját dolgomra és hatalmába kerített az a tipikus "What the f*ck" (ez meg mi a f#sz volt) érzés...

- gTe