Nagyvárosi panaszláda - Szeged, ahogy én látom

A Global Slavery Index 2013 szerint Magyarország az előkelő 54. helyet szerezte meg a rabszolgatartó országok listáján. Így, bár nevetségesen hangzik - simán megelőzzük Mongóliát (109. hely), Líbiát (78. hely) vagy Szaúd-Arábiát (82. hely) is.

A Walk Free nevű nonprofit szervezet idén először készítette el a listát, és úgy definiálja a rabszolgaságot, hogy egy ember teljesen egy másik ember irányítása alatt áll, ezt az irányítást erőszakkal tartja fenn és az irányítás egyetlen célja a kizsákmányolás.

A jelentés egyik készítője, Kevin Bales, a brit Hull Egyetem professzora szerint a rabszolgaság lényege, hogy valaki nem hagyhatja ott a helyzetét, még egy rosszabb helyzet kedvéért sem, mert szó szerint nincs szabad akarata és mozgási lehetősége. Ez pedig Magyarországon 34.000 - 38.000 embert érintő tulajdonság.

E tanulmányt és statisztikai adatokat, fontosnak éreztem beilleszteni saját tapasztalataink megértése végett. Mindazonáltal úgy érzem ez magyarázatot adhat arra is, mi okozza ezt a felgyülemlett feszültséget és agressziót amit manapság az embereken látok. Egyszerűen kapkodnak, sietnek, stresszelnek, idegeskednek és a napok-hetek óta hömpölygő dühhullámaikat az első adandó alkalommal képesek levezetni - mint valami kisülésre váró kondenzátor. Így eshet hát meg, hogy kiabálunk ha lassan halad a sor, ha nem fogadja el az utolsó 5000-es bankjegyünket a pénztáros (vagy fordított helyzetben, ha a vásárlók mindegyike tízezressel akar fizetni de a főnökünk vagy műszakvezetőnk nem hajlandó időben apróra váltani a kasszát)... Egyszerűen morognunk kell, mert mindannyian úgy érezzük alá vagyunk rendelve valakinek, valakinek akinek nem szólhatunk be, aki felettünk áll és függünk tőle. Nem veszíthetjük el a munkánkat és akkor is dolgozunk, ha az egészségünk rámegy, ha kevés a fizetés, ha nem vagyunk megbecsülve. Egyszerűen szükség van a munkára mert azzal is éppen csak ki lehet húzni hónap végéig. Aztán rosszabb esetben aggódhatunk, vajon megkapjuk-e a fizetésünket. Sok munkáltatót nem foglalkoztat ám az, hogy éppen kölcsönt kell felvenned vagy barátaidat-szüleidet zaklatva egy kis "aprót" kunyerálni, mert bár a főnök nem érzi fontosnak, hogy neked fizessen, Téged bizony jól megbüntetnek ha nem fizetsz időben lakbért, rezsit vagy ne adj Isten hitel törlesztő részletet.

Szeretném megérteni azokat a munkáltatókat aki rabszolgaként kezelik az alkalmazottaikat, akik lenézik és kihasználják a munkaerőt akinek tulajdonképpen a bevételüket köszönhetik. Azon persze már nem is csodálkozunk, ha nem akarnak bejelenteni minket vagy nincs TB-nk, arra pedig már végképpen nem is számítunk, hogy - ha megéljük azt a kort - esetleg nyugdíjat is fogunk kapni. Ez senkit nem érdekel, egymás alá ígértük magunkat és ezt is magunknak "köszönhetjük". Hiszen ha mindenki egyöntetűen elutasítaná a megalázó bérért végzett megalázó munkát, amit legtöbbször embertelen körülmények között kell végezni, akkor egyszer csak elkezdenék becsülni a munkást. Egyre jobb bért kínálna mindenki, csak hogy legyen valaki, aki hozzájuk megy és majd odafigyelnének az óhajaira vagy a minimális igényeikre és végül ráeszmélnének, hogy a dolgozó hűségesen, lelkesen, jókedvűen és sokszorta produktívabban végzi a munkáját mint azelőtt. Ehelyett meg kell elégednünk a fűtés-hűtés és szabadnapok nélküli 10-16 órát egyhuzamban lehúzni kényszerülő végeláthatatlan műszakokkal, melyeket néha a kötelezően előírt szabadnapok sem váltanak fel. Mutyizni mindig lehet. Ahol lehet spóroljunk! Ezt pedig más emberek kárára lehet legtöbbször megtenni. Akár ügyfél (vagy vendég) akár dolgozó az illető. A dolgozót meg csak fenyítsük be, ahogy csak lehet. Kiabáljunk vele, fogjunk rá minden gondot és ha úgy adódna az alkalom: minden ráerőltetett kiesést jól vonjuk is le a béréből.

Húzzuk csak le róla az utolsó bőrt is!

Miután feladtad újságkihordós karrieredet - amely akár 13 Ft-ot is fizetett egy-egy kihordott anyagért - miközben a térdig érő hóban bejártad a fél várost 1-1 újságért, rá kellett jönnöd, hogy az innen remélt fizetésedet sajnos soha az életben nem fogod látni. Így álláskeresésre adod a fejed. Sajnos közben ráeszmélsz, kiábrándító a helyzet és a fentiek mindegyikével szembesülnöd kell. Sok-sok kiküldött önéletrajz után tapsolsz és pezsgőt bontasz ha valahova behívnak interjúra. Kötelességednek érzed megbocsájtani ha fél napot elb#szol miattuk - hiszen neked mindig rá kell érned az ő kedvükért. Sok órás várakozásod aztán hiábavalónak bizonyul mert elhessegetnek, azzal az indokkal, hogy tévedésből hívtak be és várakoztattak ennyi ideig. Így sok elpazarolt óra után egy másik helyre igyekszel, hogy beadd az önéletrajzod. Ám itt a főnök éppen nincs benn (a megbeszélt időpontban) de a többi dolgozó megkér várd meg. Még vársz illően fogyasztasz az általuk forgalmazott termékekből és hűségesen vársz, még nem 45 perc múlva megérkezik az idős nénike, aki a cukrászdát irányítja. Nagy nehezen sikerül átadod az önéletrajzod, ám ő visszaadja hogy most éppen más szakmából keresnek felvételre embert. Te bevallod, hogy neked pont olyan szakmád van (ami az önéletrajzodon is szerepel, akárcsak a szakmában eltöltött több éves munkatapasztalatod, de ő rá sem néz). Ekkor - mint a pofára osztályozó tanár - hirtelen azt mondja az állás be van töltve, menj innen. Mivel a csodálkozástól szólni sem tudsz, csak simán  kifizeted a nála fogyasztott süteményeket, ha már egy percet sem képes rád szánni. Közben egy konkurens állásra jelentkező is megérkezik, akivel szépen leül egy asztalhoz, hogy átnézze az önéletrajzát és elbeszélgessenek. Morgolódásodat magadban tartva távozol és még elcsíped, hogy az illető "háztartásbeli", szakmával nem rendelkezik. Diszkriminációdat nem vághatod senki fejéhez, így szépen lassan hazasétálsz. Persze nem adod fel és végre esélyed adódik egy próbanapra menni valahova. Bár az ígért 4 óra helyett 10-et dolgoztatnak le veled kemény fizikai munkával és végül itt sem fizetnek ki. Nem baj, jön majd más ajánlat. Végre, újra csörög a telefon, bájos férfi kínálja fel anyagi támogatását - sokadszorra - némi erotikus munkáért cserébe. Ezt most inkább passzolod és jön egy újabb "visszautasíthatatlan ajánlat": napi 5000 Ft-ot is kereshetsz pultosként, ami egy kis utána számolással kiderül; nem is olyan jó fizetés a napi 17 (!) igen, napi tizenhét óra munkáért cserébe. Nem mellesleg ez a sarki büfé a város másik felében található, ahol a hosszú műszak után esélytelen már tömegközlekedéssel hazaérni, hiszen akkor már nem jár semmi. Másnap reggel pedig hajnalban igyekezhetnél vissza mert ismét vár a 17 órás műszakod... De nyugi ezt csak heti 5-6 napot kellene csinálni, persze TB és bejelentés nélkül. Végül sajnálattal mondod le ezt a kimagasló fizetéssel kecsegtető, 294 Ft-os órabérű állást és maradsz ismét nullán. Később ismét ajánlatokat kapsz az erotikus pasitól aki nem akarja elfelejteni a telefonszámodat de még mindig inkább máshol próbálkozol. Aztán kikötsz végül egy helyen, ahol képesek lennének akár 4 órában is bejelenteni, de ezért el kell vállalni a heti 6 napban, napi 10-12 órázást, mert mégis mit gondolsz? Ha már egyszer bejelent az azért munkával is jár...

Hetek-hónapok után ismét marad a munkaügyi hivatal végeláthatatlan sorában való várakozás, hogy közöljék Veled: Neked nem jár segély, hiszen nem vagy kisebbségi és mivel a munkáltatód rajtad spórolt se TB se anyagi támogatásban nem részesülsz. Így munka nélkül maradva havi 6660 Ft-ot utalgatva az Egészségbiztosítási alapnak, otthon malmozhatsz és reménykedhetsz hogy korábbi munkáltatódnak megesik rajtad a szíve - onnan külföldről ahová a hivatalok elől menekült - és elutalja neked azt a másfél havi fizetést amit eddig még nem tudott sajnos összeszedni az a több száz ledolgozott munkaórád alatt még Te mindent megtettél érte és a vállalkozásáért.

Lassan feléled tartalékaidat és étel helyett is már csak az idegeidet eszed. Sajnos a korábban igaz barátnak vélt emberek sem adják meg amit kölcsönkértek, korábbi munkáltatóid sem amivel tartoznak. Ráeszmélsz, ismét kihasználtak mint már oly sokszor és sajnos nem tehetsz mást mint csalódsz ismét az emberekben, az emberiségben és felfogod: Te is csak egy vagy a 38.000-ből...

- gTe